Itt most – mielőtt a Cafeblog bezár, a kötetben szereplő haikukat adom közre néhány képvers kíséretében.
Fülszöveg: A szerző az elmúlt évtized költői termésének legjavát válogatta jelen kötetébe. Ha belelapozunk, előbb tárgyak és személyek többszörösen absztrahált mikrovilágában találjuk magunkat (Harmadvalaki), később az emberi viszonylatok, a megragadott pillanatok, az elesettség és a kiszolgáltatottság, az egyszerre tragikusan és ironikusan bemutatott élet és halál képei sorakoznak (A síklakó), majd a korábbi szabadversek világából a szigorúan kötött formák közé érkezünk, ahol az alaktani konzervativizmus egyfajta radikális tartalmi modernizmussal alkot feszes egységet (Fordul a föld). A kötet ívét a záró szonettkoszorú (Mélyek mélye) teszi teljessé: a legnehezebb verstani forma következetes alkalmazásával és az emberi szenvedés- és megváltástörténet igen újszerű, helyenként meglepő feldolgozásával a szerző kétség kívül egyik legjelentősebb költői teljesítményét tárja az olvasó elé.
– haikuk –
Te haladsz oszlopai
között előre.
*
A szabad vizet
áttetsző felülete
tartotta fogva.
*
A vonatablak
végigvonszolja magát
a téli tájon.
*
Esélytelenként
csalfa nőnek látod
a más esélyét.
*
Egy lépésre vagy
a megvalósulástól.
Már mögéd került.
*
a halál levetette
a mezítlábát.
*
Bealkonyodott.
Bánatodra rontott a
közvilágítás.
*
Nagy szégyenedben
arcod beletemetted
más szégyenébe.
*
Ember vitázik
az ég magasságáról.
Madárnak mindegy.
*
Bár veled ázott,
most mégis beléd mar a
csatakos csalán.
*
Félhangjaiban
hallatszik legtisztábban
a lét egésze.
*
A röptében halt
madár homorú ívben
hull az egekbe.
*
Belecsöppentél
a tömegbe és súlya,
lásd, kiszorított.
*
Aki kockát rak
egész nap, estére a gömb
bántja a szemét.
*
A bűnbocsánat
adva van. De bűnt neked
kell elkövetned.
*
Bárhogy is rohansz,
visszafutó másfeled
mindig szembe jön.
*
Ha mindig fénybe
nézel, nem ismered meg
az árnyékodat.
*
A halál az, mit
nem lehet hátulról meg-
közelíteni.
*
Besötétedett.
Többé nem volt színe
a láthatónak.
*
Ki úton volt, nyomokra
cserélte az irányt.
*
Az időnek nincs
lábnyoma. Jelet te hagysz
a járt időben.
*
Hited nem más,
mint a szkepszis alóli
baljós kivétel.
*
Nyüzsgő hangyaboly:
egy aggályos csomó az
idő fonalán.
*
Szemed sarkából
nézve élesebb lesz
a dialektika.
*
Mélyrepülésed-
ben melléd szegődik a
látszatmagasság.
*
Meg-megperdül, de
végül a sarkára áll
a dobókocka.
*
Fohászkodtál, és
rovásodra íratott
minden óhajod.
*
Az ébrenléted
valójában kényszerű
magadálmodás.
*
Mielőtt elült,
egy keveset még tovább
fújdogált a szél.
*
pár tenyérvonal – és a
Világegyetem.
*
Kútba néztél. A
büszke zenitet láttad
gyáván reszketni.
*
Idő mar vérig.
Vajon méltó voltál-e? –
még ma lemérik.
*
Forgószél-idő.
Magába szédít, ha nem
forogsz ellene
*
Köd ül a tájon.
Derengés helyez mindent
kívül hatályon.
*
Drótra az inda –
olyan mohón fonódsz rá
az álmaidra.
*
Mióta közel
enged magához, rímed
nincs a halálra.