Balla D. Károly: Egy manzárdőr naplója

Két naplókönyvem jelent meg, ezek összesen 11 év jegyzeteit tartalmazzák. Az 1997 és 2007 közötti esztendők kétségtelenül életem legjobban dokumentált időszakát képezik. Naplót ugyan kamaszkoromban kezdtem írni magam kitalálta saját titkosírással, de pár év szorgoskodás után ezzel felhagytam. Komoj, közéleti naplóba sajnos elég későn, csupán 1996 decemberében kezdtem, részben Déry Tibor A napok hordaléka naplókönyvének ihletésére.

A 2002-vel bezárólag írtakat a neten csak utólag publikáltam, számos részlet eredetileg periodikákban jelent meg, például a Beszélőben. Ez a fojamat aztán 2002-től napi nyilvános blogolásba torkollt, majd 2004-től cirka tíz éven át havi összefoglalókat (hónaplókat) írtam a Mozgó Világba. Mindezek összefésülve, megrostálva és egybeszerkesztve két fenti/alábbi könyvem anyagát képezik. Az anyag havi merítései a könyvekben ijen-ojan okból nem publikált (illetve akkori levelezésemből kiemelt) részletekkel kiegészítve, két évtizedes késleltetéssel itt jelennek meg: Balla D. Károj: Húsz éve írtam – az UngParty Manzárd archívuma.

2000±3. Az ezredforduló hét esztendeje

Egy manzárdőr naplója

Pro Pannonia, Pécs, 2007.

Déry Tibor szerint a közérzet minősége nemcsak attól függ, hogy mire látunk ki, hanem attól is, hogy honnan. E tekintetben a manzárdunk ideális hely.

Balla D. Károly alkotói habitusát ismerve cseppet sem lep meg, hogy egy szokatlan számkombinációt választott az ezredforduló hét – kinek kövér, kinek szűk! – esztendejét megörökítő naplójegyzeteinek címéül: 2000±3. Mintha ekképpen is tudatosítani akarná a műfajjal szembeni elvárásainkat: az emlékelevenítés és az értékítélet terén legyen pontos és felelősségteljes, ugyanakkor dinamikus és célratörő, észleleteiben kritikus és önkritikus, indulatait pedig (ön)iróniával fékezze. (Cseke Péter)

Amikor sikerül a szabadulási kísérlet

A könyv záró jegyzete

Közelebb az ötvenhez, mint a negyvenhez, az ember már kevéssel beéri. A világmegváltásról régen letett, jó ideje arról is, hogy közvetlen környezetét üdvözítse. Saját magának, privát használatra még őrizgeti valami halovány mását a végső nagy megváltásnak, de azzal tisztában van, hogy sokkal jobban jár, ha apránként veszi magához az üdvösséget és nem vár az utolsó nagy katarzisra.

Időnként még felteszi a fölösleges kérdéseket: miért vagyunk a világon?, mit kerestél ezen a földön?, az élet célja a küzdés maga?, lenni vagy nem lenni? – de már nem gondolja, hogy gondolkodással, logikával, okoskodással olyan érdemi eredményre juthat, amelyet az előtte járó bölcsek meg ne fogalmaztak volna.

Ha az ötvenhez közel járó ember történetesen költő, a fentiek ellenére időnként mégis megjelenik írásaiban valamiféle „életbölcselet”. Ez azonban – annak a költőembernek az esetében legalábbis, aki én vagyok – soha nem aprólékos elemzés vagy hosszas latolgatás-fontolgatás eredménye, hanem sokkal inkább váratlanul felbukkanó spontán felismerés. Nagyképűbben: megvilágosodás. Olyan tiszta képzet, amely addig ismeretlen összefüggésbe helyez akár egészen egyszerű dolgokat. Mindehhez pedig, mutatja saját tapasztalatom, nem az okok és okozatok végiglépkedésével jutunk el, hanem maga az alkotói folyamat avat be a titkok világába.

Igen, az írás számomra jó ideje a megismerést is jelenti. A beavatódás egyszerre keserves és felemelő folyamatát, az elhárítások és visszafogadások, tagadások és cáfolatok, szétválasztások és egybefűzések, oldások és kötések, hitek és kételyek nem annyira gondolati, hanem sokkal inkább lelki, érzelmi, hangulati, sőt stiláris egymásutánját, amelyek végén ott találok egy szemernyi csodálkozással vegyes megrendülést: igen, igen, amit most megtaláltam, amit jelzőimmel most körbeültettem, amin igéimmel átgázoltam, amit főneveimre felszúrtam – igen, alighanem ez lenne, ez lehetne a válasz a fel nem tett kérdésre, ez lehetne a súlyos kételyre magyarázatot adó felismerés, ha tetszik: ez lenne az a kis katarzis, amelyre az ezredfordulós évek tapasztalata rádöbbenthetett.

Az ember ilyenkor hátradől a székében, egyszerre rémült és elégedett (hasonló pillanatban írhatta JA, hogy Irgalom, édesanyám, mama, nézd, jaj kész ez a vers is!), egyszerre érzi magát üresnek a túltelítettnek, talán mint az asszonyok gyermekszülés után. Örül annak, hogy megismert valamit a világból, és elborzad attól, amit eközben önmagáról megtudott. Elégedett azzal, amihez eljutott, de kudarcként éli meg, hogy nem jutott többre.

Én régóta kudarcom alkatrészeiből építem fel boldogságomat, és elégedettségem darabjai állnak össze keserűséggé. Annyi hendikepet gyűjtöttem magamnak, hogy már fölénnyé kristályosodnak, és olyan erényekkel büszkélkedem, amelyek egyben legnagyobb hibáim. Emelkedem, miközben süllyedek, és aláhullok magasröptömben. Vétkezem, hogy erényes maradjak, és megtartóztatom magam, hogy legyen miért vezekelnem. Attól leszek áldozat, hogy elfogadom az elfogadhatatlan áldozatot. Kiközösítem magam, hogy befogadjanak, és bebújok az akolmelegbe, hogy a nyáj kivessen. Hasonlóságomban különbözöm, különcségemben hasonlítok. Egy vagyok önmagam közül.

Egy, aki már nem tesz fel kérdéseket, mert így izgalmasabb megtalálni a válaszokat.

Akkor mégis: mit kerestem ezen a földön? Talán épp ezeket a pillanatokat, amikor anélkül, hogy ezt különösebben kutattam volna, valami feltárult előttem, hogy ezer másvalami rejtve maradjon. A pillanatok, amikor éreztem, hittem, tudtam, hogy kiemelkedtem a semmiségből, a közönyből, az elkoptatott hétköznapok szürkeségéből. Igen, ha érdemes, ha egyáltalán érdemes még bármit is, akkor ezekért a pillanatokért, amikor sikerül a szabadulási kísérlet, amikor lepattan kezemről a lánc, nyakamról a lakat, lábamról a kaloda. Amikor minden ellenkező jóslat ellenére szerencsés véget ér a mutatvány.

Az utolsó futamok

Egy manzárdőr naplója

Pro Pannonia, Pécs, 2013.

A Kiadó ajánlása: … Kötetbe gyűjtött naplójegyzeteiben független értelmiségiként emelkedik felül a világ ezernyi kötöttségén, áll ellen a határon túli magyar íróval szemben megfogalmazódó különböző elvárásoknak, és megfogalmazza ítéleteit is a kárpátaljai és a magyarországi valóságról. A könyv nem egyszerű eseményleírások gyűjteménye, hanem írójegyzetek, naplóesszék, szakmai okfejtések, olykor lírai kitérők együttese. Középpontban nem a mit, hanem a hogyan éltem meg és kivé lettem ezáltal gondolatköre áll. A külső tárgyilagosság és a belső vallomásosság jellemzi – az 1997-2003 közötti évek folytatásaként megjelenő – mostani, a 2004-2007 között született feljegyzéseit tartalmazó, az ukrajnai és a magyarországi viszonyok elé tükröt állító, vallomásos jellegű, dokumentum értékű könyvét is.

Más: BDK-idézetek

Irodalom - Könyvek. Balla D. Károj író, költő - Kárpátalja, Ungvár

Balla D. Károly könyvei | Liberális és piréz a kárpátaljai magyar író, Balla D. Károj: MindenKönyvek | BDK nem használ el-ipszilont: Blog - Irodalom - Könyvek - Balla D. Károj | kortárs magyar irodalom Kárpátalján