Ajánló: tanácskozás, előadás, könyv, program.
- Az Egyház és Társadalom folyóirat meghívója a Nem is értetlenül, inkább idegenül c. tanácskozásra.
- A Spinoza Színház hírlevele.
- Könyvajánló – Athenaeum Kiadó.
- A Jászok Egyesületének értesítője, meghívója.
Meghívó – Egyház és Társadalom folyóirat
Online folyóiratunk legközelebbi Lehet-e? fóruma 2018. május 28-án 17 órakor lesz a Pesti Evangélikus Egyház Deák téri Gyülekezet l. emeleti kistermében:
„…NEM IS ÉRTETLENÜL, INKÁBB IDEGENÜL.”
Mint annyi minden, az abúzus ügy is Amerikából gyűrűződött be hozzánk. Tamás Pál szerint a német közvélemény visszafogottabban-, a franciák egy része pedig kimondottan ellenségesen reagált rá. És nálunk? Miként működnek itthon múltkezelési reflexeink? Az olvasmányként csatolt cikk szerint: ”…nem is értetlenül, inkább idegenül.”
A Fórumainkon szokásos egy – két előadó helyett, most egy kerekasztal beszélgetést hívtunk össze, hogy résztvevői elsősorban egymás között vitassák meg: milyen hatással volt a közvéleményre az intézményi intézkedés, és az erőszak-cselekmények megítéléséről lezajlott sajtóvita. Résztvevők:
• Bíró Judit docens
• Laborczi Dóra újságíró
• Síklaki István szociálpszichológus
• Tamás Pál szociológus
Moderátor: • Kőszegi Ábel
Gondolatébresztőként ide másoljuk Tamás Pál Kettős Zaklatás című cikkét, mely az Élet és Irodalomban jelent meg, 2018. május 4-én:
Tamás Pál
Kettős Zaklatás
V. Gilbert Edit a Criticai Lapok idei első számában valami fontosra hívta fel a magyar értelmiségi közéletben a figyelmet: a zaklatásos ügyek leapadása és az ügynökkérdés vizsgálatának korábbi elakadása közötti összefüggésre. Eszem ágában sincs moralizálni és azt mondani, rokon árulásokról van szó. Engem itt nem az ügynökkérdés egyik lehetséges és a hazai közéletbeli – felfogásom szerint – zsákutcás megközelítése érdekelt, hanem hogy a zaklatásos ügyek kezelése pillanatnyilag legtöbbször hasonlóan végződik. Nyilvánvalóan más jellegű, politikai töltésű, időtávú és okozatú ügyekről van szó. De a magyar ügynökkérdés néhány olyan dologra rávilágított, amely magyarázza az uralkodó beszédmódokat a zaklatásról. Mindenekelőtt nem működött a közvéleményben modellként a húsz–harminc évvel ezelőtti történetekre jelen morális-közéleti spekulációk rávetítése. Egyszerűen az emberek olyan sokszor élték meg maguk is azt, hogy máskor másként mást hittek magukról, hogy nem sokat izgatja őket, ha más is visszamenőleg, utólagosan tettesként vagy áldozatként „interpretálja”magát. Ha nem nyilvánvalóan elévült bűnügyekről van szó, az illető most éppen valamilyen lehetséges értelmezést tart fontosabbnak, elképzelhetőnek vagy megbosszulhatónak. Sőt, én azt hittem, már az „ügynöktörténeteknél” és ma is, hogy mások áldozattörténetei és mostani kibukkanó bosszúszenvedélye módot ad arra, hogy azokon mások is kiélhessék magukat, s kellőképpen felháborodjanak, elhatárolódjanak, megvethessenek. Nem így történt az ügynökügyeknél. Bár más egykori államszocialista országok belügyes gyakorlataihoz képest nem kerültek elő olyan ügynöktömegek, hogy már csak a nagy számok szabályai szerint, ha ennyi lett volna az elkövető, el lehetett volna ezt a politikai kultúrát is éppen nézni. De itt legalábbis a 1960-as évektől kezdve nem találtak aláíró, majd elkövető tömegeket. Korábbról pedig nincsenek ma is és akkor is aktív játékosok a politikai térfélen. Egyébként azt hiszem, különböző formákban a második történet számára sokkal több zaklató létezik, mint ügynök az elsőben. De történetünk egésze szempontjából ez most érdektelen.
Azonban, ahogy igazán ma nem sokakat izgat, hogy – ha kérdezték – valaki a 70–80-as években magától értetődően beszámolt nyugat-európai szakmai (politikai) beszélgetéseiről akkortájt a vállalati pártszervezetnek, úgy egyáltalán, már talán megszoktuk, hogy az időtáv az eseményeket megváltoztatja. Akármi történt is, vagy nem történt 23 évvel ezelőtt Marton László kocsijában, az átlagos médiahasználó egy konkrétan 75 éves, idős embert nehezen tud szexuális rémként kezelni (semmi jele nem volt, hogy egyébként az lett volna, de lehet, hogy igen, nem erről van most szó). A 80 éves bácsikat egykori brutális deportáló csendőrtisztként is sokan meglepetésemre nehezen képzelték el, bár ott, persze, más történetekről és másmilyen bizonyítékokról volt szó. S függetlenül a #meetoo-tól a múltkezelési reflexek, amiket más helyzetek erősítettek meg, azonban itt, ebben a hullámban is dolgozni kezdtek. Sárosdi Lilla magára maradt. Martonnak valószínűleg most közvetlenül pénzre nincs szüksége, de valamilyen (alkotó)munkára, úgy látszik, meg igen. Így azután ismét rendezéseket vállal, ha neki ilyeneket ajánlanak. Rendben van. A magyar szakmai közhangulat úgy gondolta, hogy félévnyi nyilvános szilencium elég. Hatalmi pozíciókba nem kerül, ez rendben is lenne. De hogy kis magánszínházakban működjön? Miért ne? Aki fundamentalista feminista, majd nem nézi meg ezeket a munkákat. Vagy ha kritikus, ír majd valami rondát róla. Így kerek a világ. De azt nem értem, hogy egy nagy lapban egy nekem egyébként rokonszenves nem színházi publicista azon gondolkozik, miért nem kért Sárosdi Lillától legalább morálisan engedélyt valamelyik érintett kis színház Marton rendezéséhez. Miért kellett volna? A színésznő elmondta történetét. Marton színháza és a főiskola erre, per nélkül, munkajogilag is reagált. Szakmai tiltást, szép régi német szóval Berufsverbotot hirdettek. Ideiglenesen? Örökre? Valamilyen elévüléssel? Nyilvánosan ezen senki sem merengett. Ennyi. Esetleg vegyük el Marton szavazati jogát most április 8-án? Van, aki biztosan valami ilyesmit is támogatna…
Befejezésül egy általánosabb szociológiai megjegyzés. A büntetőjogi kategóriák is változnak országonként, de a nemzetközi szervezetek, a különböző vállalások az alapszabályzást, a jogi megoldásokat, legalábbis az európai/észak-amerikai kultúrkörben egymáshoz nagymértékben közelítették. Azonban a szokásjog, a nyilvános beszédmód, különösen a magánszférában mindenütt nagymértékben eltér. A #meetoo storyk egy észak-amerikai megközelítési lehetőséget s azon túl persze az amerikai filmipar viszonyait s a kapcsolódó média beszédmódját is tükrözték. A német közvélemény erre sokkal nagyobb eltérésekkel, ugyanakkor egészében visszafogottabban reagált. A francia egy része meg kimondottan ellenségesen. Úgy látszik, ezt amúgy igazán előre nem lehetett tudni, vagy már az amerikai kommunikációs ipar képét külföldön nem lehet igazán lemásolni. Lehet, hogy a korábbi, e területen meghatározó intellektuális alávetettség ideje egyébként már elmúlt? Nem tudom.
Számtalan közép-európai nő azonban nem állt elő a saját történeteivel. Sem azokkal, amelyeket és ahogy átélt, sem azokkal, amelyeket ezekből most évekkel később #meetoo-ban nyilvánosságra hozhatott volna.
Ebből, az új beszédmód lehetőségéből vagy annak elkerüléséből számtalan tanulság kínálkozik, de a túláltalánosításoktól óvakodnék. De annak nyilvánvalóan nem örülök, hogy szükségszerűen, kikerülhetetlenül megvan a mozgalom első magyar áldozata. Természetesen nem Marton László az, hanem az ettől még szenvedélyesebb, még nehezebben kommunikáló Sárosdi Lilla. S nem az (öregedő) férfiak üldözik (azok inkább hallgatnak, akármit gondolnak is közben), hanem a mindkét nemű magyar értelmiségi játékosok kezelik nem is értetlenül, inkább idegenül. Pedig politikailag ebben a frontokra szabdalt világban tulajdonképpen ártatlan ügyről van szó. És nem is jelentett fel egy egykori rendőrügynököt.
A Spinoza színház hírlevele
Kedves Spinoza-barát!
Sok kedves törzsvendége van a Spinoza Színháznak. Mindig öröm látni a megszokott arcokat, néha olyan az egész, mint egy nagy család. Kíváncsiak voltunk törzsvendégeink mennyire törzsvendégek. Most, hogy ráérünk, erre a leggyakoribb nézőinknél kerestük a választ.
Visszatérő vendégeink jó része hivatásos kultúra-fogyasztó, azaz fő tevékenységük a színházba-moziba járás. Magunk is meglepődtünk, hogy vannak olyanok, akik legtöbbet a Spinoza Színházba járnak. Szerencsénk volt, mert e ‘hivatásos nézők’ jó része naplóban vezeti
a ‘kulturális fogyasztásait’. Büszkén közöljük az első két helyezett adatait.
Első helyezett: Sári István és Ágnes
A házaspár 2017-ben összesen 103-szor volt színházban, ebből 44-szer nálunk a Spinozában. Az év folyamán összesen 23 színházban jártak. A Sári házaspár színházi élményeinek több mint 40%-a tehát színházunkhoz kötődik. A Spinoza Színház után a Katona József Színházban jártak a legtöbbet, összesen 16-szor.
Második helyezett: Orbánné Varga Katalin
Az elmúlt évben 82-szer volt színházban, 27 különböző helyen járt, ebből 24-szer járt a Spinozában, az éves színházi élményeinek több, mint negyedét a Spinozában szerezte. A Spinoza Színház után nála is a Katona József Színház következett, ahol összesen 11-szer járt.
És ha már a neveknél, adatoknál járunk, hadd szóljunk az új adatvédelmi rendeletről (GDPR), amiről manapság oly sok szó esik. Ennek célja, hogy Ön jobban ellenőrizhesse személyes adatainak felhasználását.
Ön rendszeresen kapja a Spinoza-hírlevelet, azaz tároljuk az e-mail-címét. Az Ön adata nálunk biztonságban van, a biztonságot adatvédelmi szakértőnk biztosítja. Adatvédelmi tájékoztatónkat megtalálja weboldalunkon.
Mi továbbra is szívesen megküldjük Önnek hírlevelünket, kivéve, ha úgy dönt, hogy leiratkozik a hírlevélről. A leiratkozást itt bármikor megteheti itt.
Reméljük, Ön azok közé tartozik, akik hírlevelünknek a jövőben is örülnek. Ez esetben Önnek semmit nem kell tennie.
Spinoza Színház
Könyvajánló
Susanna Ernst
A lelked bennem
A Madison Spring-i rejtély
„Ne félj, Matty! Veled maradok, megígérem!” – A kegyetlen gyilkosság áldozatává vált Amy utolsó gondolata ez volt. – Matt, aki gyerekfejjel tehetetlenül szemlélte kis barátnője megerőszakolását és meggyilkolását, huszonegy év múltán is képtelen feldolgozni a traumát. Bár sikeres masszőrként dolgozik – gyógyító mentalistaként különleges képességekkel rendelkezik –, végtelenül magányos. Ám egy napon találkozik egyik betegének autista lányával, Julie-val, s a kettejük között kialakuló, megmagyarázhatatlan vonzalom nemcsak különös élményeket ad, de közös emlékeket is feltár. Emlékeket abból az időből, amikor még nem is ismerhették egymást. Matt lassan rádöbben: rég meghalt gyermekkori szerelme egy másik testben él tovább. S miközben együtt próbálnak megküzdeni családjukkal, környezetükkel, hogy elfogadtassák a lehetetlent, a múlt árnya kísért a metszőn kék szemű gyilkos személyében…
Kiadó: Az Athenaeum Kiadó
SBN: 9789632932613
Terjedelem: 448 oldal
Méret: 125 x 200 mm
Kötés: kartonált
Ár: 3699 Ft
A szerző, Susanne Ernst 1980-ban, Bonnban született. Egy nagycsalád gyermekekénk a könyvek világába menekült, már gyermekkorában kis történeteket írt. Banki ügyintézőként dolgozott a középiskola után, a rajzolás mellett az írás volt a hobbija. Második gyermeke születése után kezdett komolyan foglalkozni a regényírással, az első kézirata 2009-ben, A lelked bennem pedig 2010-ben született. A téma egészen különös: a szerző rémálmából merített ihletet.
MEGHÍVÓ / KÉRJÜK, JEGYEZZE ELŐ!
A Jászok Egyesülete Elnöksége tisztelettel meghívja Önt az egyesület következő összejövetelére, melyet 2018. május 28-án (hétfő) 17,00 órakor tartunk a Pest megyei Megyeházán (Budapest, V., Városház u. 7., II. emelet 245. sz.).
Újságírás a világhálón
Vendégünk egyesületi tagtársunk, Molnár Pál, a Balassi Kard Művészeti Alapítvány elnöke.
Szíves figyelmébe ajánljuk, hogy a Jászság kulturális örökségét ápoló egyesületi kiadványainkat (könyvek, cédék) árusítjuk a helyszínen.
A rendezvényre Önt és családját szeretettel hívjuk és várjuk. Belépődíj nincs. Minden érdeklődő szívesen látott vendég! Kérjük, értesítse barátait is!
Budapest, 2018. május – A Jászok Egyesülete Elnöksége
JÁSZOK EGYESÜLETE – 1537 Budapest Pf. 367.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: